(megj.: aki esetleg nem lenne tudatában bonyolult családi kötelékeimnak, Zoltán a Zapám unokatestvére, aki kinn dolgozik Libiában.)

 

Már jó előre, úgy másfél hónappal ezelőtt lezsiroztuk Zoltánnal, hogy 19.-én Tripoliban lesz, fussunk már össze. Délelőtt fel is hivott, hogy miként legyen a program, megbeszéltük, hogy délután/este bemegyek a városba, tanákszunk a zöld téren (az egy marha nagy park, tele emberrel, és ebből következően szeméttel), aztán majd lesz valahogy, csak hivjam fel, amikor indulok. 6ra sikerült sofőrt szerezni, bár nem egyedül engem vitt, hanem Chris-t is, bevásárolni (Chris egy szintén külföldi csóka, 50es, talán svéd, nagyon jól beszél angolul, és jó a humora is.), csak ő nem Tripoliba, hanem Bengasirba (fogalmam sincs, hogy irják, de ejteni igy ejtik) megy.

 

Namost az E/// tábor Bengasir és Tripoli között van, és nem Tripoli van közelebb :D Mindenesetre mikor indultunk, én hivtam Zoltánt a megbeszélteknek megfelelően, csak ahelyett, hogy a részleteket lebeszéltük volna, egy nőci pofázott valamit arabul. Sebaj, gondoltam, lesz még idő, elébb úgyis Chris bevásárol. Közben párszor még hivtam (volna) Zoltánt, de az eredmény ugyanaz volt. No, itt már megkértem Alit, a sofőrt (aki egyébként egy marha rendes tag, csak angolul alig ért, amit meg ő beszél, azt tán még ő se érti), hogy ugyan legyen kedves, és forditsa le, mi a gubanc. Meghallgatja, aszongya „nó kredit”, vagyis nincs pénz a kártyán. Ezt furcsállottam, mert 2db 20D-s kártyát kaptam anno a telefonhoz, egyet már feltöltöttem, de alig beszéltem, azt is hlózaton belül. No de én ugye nem értek arabul, Ali meg mégiscsak az, felhasználtam a második 20D-s feltöltőt is, kaptam is az SMSt, hogy új egyenlegem: 35,45D. Faszányos. De legalább tudom, hogy Alitól se kell többet forditást kérni. (Egyébként ő algériai, erre még később visszatérek.)

 

El Bengasirba, dumálgattunk, Chris összeszedte a heti kajáját, vissza a táborba, őt lepakoltuk. (Hogy nekem minek kellett ehhez kimennem a táborból, az akkor is, és most is rejtély számomra, de úgy voltam vele, nem fogok ilyen csekélységeken kiakadni.) Indultunk Tripoliba, már csak ketten, közben párszor még próbáltam telefonálni, de nem jött össze, SMSt irtam, azt meg Zoltán jól nem kapta meg. Mivel Gagiko másik ügyben sikerült elérnem, brilliáns logikával kikövetkeztettem, hogy a hiba nem nálam van.

 

7re befutottunk a Zöld Térre, Alitól könnyes búcsút vettem, irtam megint SMSt, hogy megérkeztem (miután telefonálni továbbra sem sikerült), aztán Zoltánnéző kezdtem, de hamar megtaláltuk egymást. Lefagyott a telefonja (ebbe a buzinagy melegbe, ugye, mi mást csinájjon egy vadiúj telkó), és őszintén remélte, hogy bár kommunikálni nem tudtunk reggel óta, azért csak eljövök; ezzel én is igy voltam, hogy csak itt lesz ő is. Sziasziapuszipuszi, megszereltük a telefonját (aksi ki, be, újraindit, aztán jobban működött, mint új korában – hiszen az most van, 1 hónapja vette a telkót, de ma kezdte haszálni), aztán szétnéztünk. Bementünk a „szuk”-ba, az egy bazársor, tele ékszerboltokkal (szinte csak aranyat lehetett ott találni), ruhásokkal, bizsusokkal, szuveniresekkel. Fénykép az nincs, pedig ott lóbáltam a kezemben a masinériát.

 

Utána meg jó nagyot sétáltunk, közben leültünk enni valamicskét a szokásos módon, fillérekből degeszre zabáltuk magunkat. Én 2db csirkés szendvicset ettem, ami egy közepes méretű hotdogkifli volt hosszában félbevágva, rántott csirkemell, sültkrumpli és olvasztott sajt volt benne. Érdekes kompozició volt kenyérfével/ben krumplit enni, de nem volt rossz, utána kis banánturmix. Közben persze dumáltunk sokat melóról, családról, Libiáról, nőkről, meg mittoménmég, miről. Vissza a Ződ térre 10 óra magasságában, fogtam magamnak egy taxit, de a sofőr nem beszélt angolul. Elhajtottuk. Jött mégegy, az se értette a karattyolásomat. A harmadik már bólogatott, hogy inglis, jeszjesz, úgyhogy Zoltánnal elbúcsúztunk, én taxiba pattantam, és elkezdtem magyarázni, merre kell menni. Bengasir, jeszjeszjesz, mondom nem teljesen oda, mert halfway megállunk. Na, itt már mondta, hogy máj inglis iz not szó gud, én meg kezdtem örülni, de hát már vagy 10x voltam Tripoliban, csak hazatalálok.

 

A taxis egyébként nagyon jófej srác volt, mondta ugyan a nevét, de nekem még mindig nehéz a triviális arab neveken kivüli megszólitásokat megjegyezni. Szóval mentünk szépen, és ami érdekes volt, hogy nem a rádiót nyomatta (1 normális adó van, ahol nem a politikáról meg a vallásról beszélnek orrba-szájba, hanem zene megy, a Sababijja), hanem mp3 lejátszóról szólt Sting, meg Madonna, meg Robbie Williams. Tökjól eldumáltunk mindenről, főleg a libiai-magyar különbségekről, már ami a forgalmat, autókat és rendőröket illeti, ezen témáknál meglepően jó volt a srác angolja. Amint kivül értünk a városon én már elkezdtem feszülten figyelni a leágazókat, mert idáig mindig a sofőr tette ezt helyettem, ráadásul nappal, én meg nem akartam nagyon elhagyni a helyet. A taxis srác próbált segiteni, hogy a rendőrségen túl? Na nekem foglalmam sem volt, melyik épület a rendőrség, persze amikor már elhaladtunk mellette, akkor már beugrott, és viccesen megjegyeztem, hogy igen, túl. (Egyébként a két város között az út mindkét oldala tele van pakolva boltokkal meg házakkal. De ezek nem jelentenek túl jó tájékozódási pontot, mert ugyanúgy néznek ki.)

 

Elhagytuk a felüljáró hidját, ami még biztos pont volt, de utána már lassan jönnie kellett volna a leágazómnak. Kezdtem csöppet ideges lenni (nagyon nem, mert legrosszabb esetben kivitetem magam a reptérre, onnan hazatalálok bármikor), ekkor megcsörrent a telefonom, Zoltán érdeklődött, hogy megérkeztünk-e már. Mivel kétfelé nem tudtam figyelni, lehúzódtunk az útról. Mondtam Zoltánnak, hogy mindjárt megérkezek, nincs baj, bár a mosolyom nem volt teljesen természetes ekkor. A taxis is látta, hogy nem valami nem gömbölyű, mert kérdezte, hogy most merre tovább, ha esetleg elhagytuk, itt meg tud fordulni. Ránéztem a „kereszteződésre” (majd ezekről csinálok képet, mert érdemes), és ekkor megkönnyebbültem, ugyanis megérkeztünk :D Namost ha Zoltán nem hiv fel, olyan simán elhussanunk mellette, mint ahogy a bezsirozott hal átcsúszik egy vödör taknyon. De felhivott, szal megérkeztem. A taxis 7D-t kért (800-850HUF), egy kb. 20-25km-es útért, aminek több, mint a felét Tripoliban, a dugóban töltöttük (taxióra nincs, saccra mondta az összeget), mondtam neki, hogy ne vicceljen már, adtam neki 12D-t.

 

Kb. 11re érkeztem haza, mivel az utóbbi pár napban kimaradt a strandolás, elmentem úszni egyet, lenyomtam egy laza 300ast, (megint frankón ki volt világitva a medence, de nem volt nálam fénygép, visszamenni meg nem akartam) aztán csucsu.