Nos. Az előző levelem kb. hajnali kettőkor iródott, épp vártam a taxit, és nem volt semmi dolgom. Most következzék az utazás. Öveket becsatolni.

Fél négyre kértem a taxist, meg is jött, 4kor már kinn voltam a reptéren, (azt hittem, messzebb van) 5től lehetett becsekkolni, addig ácsorogtam. Csekkolásnál megbeszéltem a höggyel, hogy kell-e nekem-e, vagy nem-e kell-e nekem-e Amszterdaban felvenni a csomagot. Nem kellett. Ennek örültem, mert az 1 óra átszállás már akkor is neccesnek hatott. A csomag egyébként 14kg volt, szal még fért volna. Otthon utoljára 2kor fostam, azóta semmi.

Felszálltam a gépre, várakozunk, kiderült, egy utas elkórincált, aztán meg még forgalmas is a légtér, szal késünk kicsit, nem sokat, úgy fél órát. (Igazság szerint majdnem 8kor indultunk 7:10 helyett, de az útra másfél órát mondott a pilóta 2 helyett.) Vagyis nekem marad 1 helyett fél órám átszállni, egy általam ismeretlen, de jó nagy reptéren. Örültem. A felszállás sima volt, alig izgultam. Elég eseménytelen út volt, olvasgattam. Tényleg hamarabb érkeztünk, mint a tervezett menetidő szerinti 2 óra, csak még a kifutópályán bohóckodtunk kicsit, kacskaringóztunk az útvesztőben, ilyenek. Leszállásnál egyébként (gondolom a nyomáskülönbségtől) iszonyatosan elkezdtek fájni a füleim plussz a fejem, aztán ahogy "pattogott ki" a fülem, úgy lett egyre elviselhetőbb a dolog, földetérésnél már jól voltam, csak hallani nem sokat hallottam. Rohantam a C7es terminálból a D44be, mert onnan indult a gép tripoliba. Ha most valaki úgy gondolja, hogy C7 és D44 között ott van a C betűből a 7es utáni számok 58ig, és csak utána jönnek a D-sek, nos az jól gondolja. Sanyi, legyél rám büszke, nekem ez a táv megtétele a 12 kilós hátizsákkal felért egy maratonnal. Közben hallottam valahogy fél füllel, hogy egy utas jelentkezzen a csomagjáért, de hogy ki, meg honnan, azt nem értettem, félsüketen, rohanva. Lehet én voltam, lehet nem, ez már nem fog sztem kiderülni soha.

Odaérek a D44hez, rutinból pakolom ki a fémdetektornál a laptopot a táskából, plussz veszem le az övet, elsőre át is jutok, ám ahmed nem tudja elolvasni a vizumomat. Segitségül kéri másik ahmedet, aki már egy fokkal okosabb, és ő átenged. Felszállok a gépre, a kapitány bemondja, hogy még várunk az utolsó csomagra, mindjárt indulunk. Itt gondolok bele, hogy lehet az én csomagom az, és mégiscsak fel kellett volna vennem (bár akkor tuti nem érem el a gépet, igy is necces volt). Felszállunk, itt már rohadt álmos vagyok, és csak azért nem aludtam végig a felszállást, mert a gép azért valamennyire mégiscsak ráz a talajon. De most se tudtam ám aludni, mert az a szemét nyomás megint fájditja a fejem meg a fülem. Szerencsére sokkal kisebb mértékben, mint előbb leszálláskor, de azért nem kellemes.

Felszolgálják a kaját, egész jó, bár bébi adag. Kis krumplipüré főtt répvál, mustáros csirkével, salátának valami tésztás-kevés húsos-borsós-paprikás valami volt, egész finom, deszertnek meg valamilyen almás süti. A répa kivételével megettem mindet. Büszke is voltam magamra. Leszállunk, megint fejfájás, örülni fogok hazafele is.

Reptéren ismét megismerkedhetek az arab adminisztráció rejtett szépségeivel, 4 sorba terelnek minket, 3 arab sor, meg 1 nemarab. A 3 arab seperc alatt lemegy, a nemarab nem halad. Ekkor szétosztják 3 nemarabba, de ez se halad túl gyorsan. Csendben megjegyzem, hogy elvileg 13:40re kellett volna megérkezni, 14:00re sikerült is, elfogadható részidő. Laza egy órácskát álldogálok, mire sorrakerülök. Az itteni ahmed is nayon ráncolja a szemöldökét a vizum láttán, megy is még két ahmeddel tanácskozni. Megtanácskozzák, kapok pecsétet. Mennék tova, megállit a negyedik ahmed, nézi nagyon az útlevelet, kérdez valamit arabul, rázom a fejem, mondom inglis, ő is rázza a fejét, hogy azt meg ő nem tud. De biztos úgy érzi, hogy akkora veszélyt nem jelentek a társadalomra, mert továbbenged. Megyek felvenni a bőröndöt, megtalálom, leveszem, basszamegeznemaz. Visszarakom, nézem tovább. Aztán tovább. És még tovább. Igen, jól sejti mindenki, bőrönd az sehol. Illetve valahol mégiscsak, remélhetőleg pont Amszterdamban maradt le, mert akkor hamarosan meglesz, ha nem ott hagytuk el, akkor nemtom.
A következ apróságok voltak benne:
-összes ruhám, beleértve a csütörtökön vásárolt faszanadrágokből 2db-ot, válogatás a legjobb ingeimből, alsónadrágjaimból
-türölköző
-egyéb tisztálkodási cuccok
-telefontöltők (repülőre minek vigyem fel ugye...)
-cipő (szerencsére a szarabbat hoztam el), papucs, fürdőgatya

Faszályos. Megyek asztalt verni, ultrakicsi iroda, alig fér el benne a 3 ügyintéző meg az aktuális 3 panaszos, erre két spanyol tehén csipa mindenáron befurakszik, táskástól mindenestől, és valahogy mindig az útban vannak (mondjuk nem is lehetnének máshol, nincs azért akkora hely). Az egyetlen nyelv, amit beszélnek, a spanyol, azt meg itt nem értik. Örül mindenki. Nagy nehezen utánuk jövök, leadom a bőrönd paramétereit, kapok róla nyugtát. Adjam meg az itteni telefonszámomat. KOPP. olyan nincsen. Akkor az itteni cimemet. KOPP2. Azt meg nem tudom. Szerencsére el van mentve az egyik arab ericssonos kiscsaj telszáma, beirom azt. Megvagyok ezzel is, de már fél 4. Kimegyek a váróba.

Sofőr sehol. 1db telefonszámot tudok ugye, de az rajtam most tuti nem segit, mert egy adminisztrátor nőci, plussz a telefonom se működik itten. Egyre szebb. Bezzeg taxisok jönnek rám, mint légy a szarra. Elhajtom őket. Nem mindet sikerül. Már épp kezdenék a részleges letargiából a totál kétségbeesésbe esni, amikor megszólit Matyi. Az én hős megmentőm. A másik E///-s srác, aki kinn van. Hogy aggódott, hogy nem érkeztem még meg a táborba, pedig már mióta leszállt a gép, és úgyis erre jártak, gondolták megnézik itt vagyok-e. Szal most behoztak a táborba. A lakás elég jó, légkondi is van meg minden, egynapi kaja is. TV is. Internet nincs, de találtam egy nem védett wireless hálót, arra tuti elég, hogy emailt irjak, mindjárt menni fog a skype teszt is. Most itt vagyok. Szal nincs meg semmim lényegében, viszont minden papirom, meg van 1035 libiai dinárom, ami kb 500E-nek felel meg. Pár napig még elleszek valahogy (addig is naponta kell látogassam a repteret, hátha megjön a cucc), ha nem lesz meg, akkor kénytelen leszek nagybevásárlást tartani. Ami ugye azt fogja jelenteni, hogy nemhogy egy minimális pénzt kerestem az úttal (mert ahogy számolgattam, tényleg nem lesz több a minimálisnál,) hanem jócskán rá is fizetek.

Folyt köv.
én.